2007. július elején 9 napos Svájci túrára indultunk, hogy megnézzük a méltán híres zermatti és saas feei völgyet és persze az impozáns és kalandos négyezreseket. Ezek a völgyek Svájc déli részén, a Wallis régióban találhatóak. Ha valaki nem tudná mihez kötni, akkor biztosan képbe kerül, ha megemlítem, hogy Zermatt városa fölé olyan hegyek tornyosulnak, mint a Monte Rosa, a Breithorn és a Matterhorn (lásd a képét a Toblerone csokikon - amit jól megnézve egy medvét is észre lehet venni). Ha valakinek még ez se elég, hát vonatozzon fel a Gornergratra (3131m) fogaskerekű vasúttal és nézze meg jól az elé táruló 18 db négyezrest!

Sajnos nem a legjobb időpontot választottuk az utazásra, mivel hamarosan rossz idő fenyegetett, azonban a szabadságolás időpontját már előre leegyeztettük. Siettünk hát Svájcba, hogy még kihasználhassuk a szép időt. Ausztrián, Németországon át, majd Liechtenstein mellett leutazva délre, a csodaszép, de igen meredek és keskeny Oberalppass, Furkapass és Grimselpass hágókon keresztül. ( Magyar- 1530Ft, Osztrák- 2010Ft, Svájci autópályamatrica 40CHF) Az úti célunk nem a híres, de turistákkal, és szállodákkal túlzsúfolt Zermatt városa volt, hanem Saas Fee (ejtsd: szász fé) és Saas Grund csendes és roppant hangulatos városa. Ezt a választást az is indokolta, hogy Zermattba nem lehet autóval eljutni, hanem Täsch városka valamelyik parkolójában kell hagyni a környezetszennyező járművet és vagy vasúttal, vagy gyalogosan folytatni az utat. Kempinges, hátizsákos és tömegkerülő turisták lévén inkább a saas feei völgyet választottuk. Egy kis patak menti kempinget (Camping Mischabel) néztünk ki Saas Grund után az út mentén. Meglepődve tapasztaltuk, hogy erre felé nem kerítik el és parcellázzák fel a kemping területét, hanem szép, nyírt füves területen elfoglalhatod a neked tetsző helyet és szabadon terpeszkedhetsz. Késő délután furcsa zajra felfigyelve átléptük a combig érő kis fakerítést és kemping-szomszédjainkkal együtt ámulva figyeltük két méterre tőlünk az áradó patakot. Ez az esemény minden este 7-kor megismétlődött, ilyenkor nyitották meg a gátakat.
Kempingünk tulajdonosa nagyon kellemes embernek bizonyult, mikor reggel végre találkozhattunk vele. Megnéztük a friss időjárás jelentést, amit minden reggel a helyi újságból vágott ki és ragasztott fel az irodája ablakára, bejelentkeztünk a kempingbe és 4 nyelvet keverve próbáltunk társalogni a lelkesen mosolygó fickóval.
Az időjárás még kedvezett nekünk, így tarthattuk magunkat a tervünkhöz, kezdhettünk egy akklimatizációs túrával, irány a Weissmies.

Weissmies (4017m)

Saas Grundból felvonóval tettük meg a túránk elejét, Hohsaasig (3101m). (Retúrjegy 32 CHF) Innen némi készülődés után köves ösvényen indultunk el a táblával jelzett irányba, egy oldalról lehálózott, téli időszakban síelők által is használt úton. Megkerülve a balkézre eső nagy kőzúzalékos sziklatömböt a Trift-gleccser olvadó, hol latyakos, hol jeges lábánál kezdődött a felfelé mászás. Bár kicsit csúszós volt a terep, még nem szerelkeztünk fel hágóvasakkal, csak téli bakancsunkban küzdöttünk felfelé a ragyogó napsütésben. Későn indultunk (9 óra után indultunk a felvonóval), így jól kitaposott ösvényt követhettünk, de aggódva láttunk, hogy mások már az út középső szakaszán jönnek, a csúcsról visszafelé. A gleccser könnyen járható volt, de a lefelé jövők hágóvassal, kötéllel, túracsákánnyal felszerelkezve közeledtek, így mi is jobbnak láttuk, ha magunkra kapjuk a felszerelésünk. Az ismeretlen gleccsereken amúgy sem árt vigyázni, nem tudhatjuk, merre találunk egy-két alattomos gleccserhasadékot. Kényelmes sétánk kaptatóra váltott, ahogy egy hóval fedett sziklakitüremkedésre felmászva a csúcs felé emelkedő gerinc felé haladtunk. A magas hó néha megnehezítette az előrejutást, de mindent összevetve könnyű hótaposós séta volt az út nagy része. A csúcs előtti gerincszakasz már kicsit tériszonyos, itt már óvatosabban lépkedtünk előre. A csúcson a kilátás káprázatos, de az időnk kevés, még megálltunk kicsit ebédelni is, így már sietnünk kellett vissza a felvonóhoz. Hosszú, csúszó léptekkel haladtunk lefelé, de a tempónkon sokat lassított a hol feszülő, hol elernyedő kötél közöttünk. Jól sikerült akklimatizációs túrát tudhattunk magunk mögött, de sajnos a lefelé menet során kezdődő koponyarepesztő fejfájás elkísért a felvonón is.

Másnapra már nem tartott ki a jó időnk. Esős, felhős nap köszöntött ránk, így elhatároztuk, hogy megnézzük milyen az idő a völgyön kívül. És láss csodát a hegyeken túl, Visp és Sion között csak kóbor felhőfoszlányok zavarták meg az egész napos napsütést. Sion felé haladva magálltunk St. Léonard városkában, hogy megnézzük az út mentén több helyen kitáblázott Lac souterraint, a földalatti tavacskát és hajókázzunk egyet rajta. (10 CHF volt a belépő.) A szép, nagy földalatti tóban méretes halak úszkáltak, érdekes volt a barlang és az elsüllyedt csónakok, de az idegenvezetőnk sajnos angolul csak igen fukarul adta elő a franciául bő lére eresztett színes történeteit.
Sion történelmi városkája megér egy sétát (parkolóház 2,5 CHF), főleg a Notre-Dame székesegyház (15. sz., vaskos román toronnyal), és a Valeria-vár, ahonnan ráláthatunk nem csak az egész városra, de a romos Tourbillon-várra is.
Harmadik napon bár kicsit felhős volt az ég, az eső elállt és változékony, de többnyire napos időt jósoltak. Úgy ítéltük meg, hogy itt a remek alkalom egy könnyű, de szép túrára, az Allalinhorn meghódítására.

Allalinhorn (4027m)

A saas feei felvonóhoz autóval mentünk (parkolóház 11,5 CHF), így sikerült fél 10-re a felvonón ülnünk. (Retúrjegy 62 CHF) A felvonókból kiszállva a felső sípályákhoz jutottunk. Az elmúlt pár napban eshetett a hó, mert éppen üzemeltek a pályák, nem úgy, mint előző héten, mikor nap, mint nap figyeltük a neten. A napfényes, fehér tájat alacsony, de távolabbi felhőréteg, és magas vékony felhőfoszlányok tarkították. Széles, lankás „hó-úton” indultunk el a szemben magasló Allalinhorn felé. Persze előbb még pár fotót készítettünk a csodás kilátásról (erre később már nem lett volna lehetőségünk). Hamarosan magas hóban kitaposott ösvényen haladtunk a hegy felé. Megkerülve a hegyet a gerinc felé menetelve már ráláttunk a hegy hátán felfelé kígyózó hegymászók sorára. Mint mindig, most is szépen látszott lustaságunk eredménye: a többi csapat már az utolsó, meredekebb szakasz aljánál járt. Egyetlen páros volt a közelünkben csupán, akiket hamar beértünk és le is hagytunk. Mégiscsak megvolt az eredménye az előző akklimatizációs túránknak. A hegyhátat elérve egyre zordabb lett az idő. Erősödött az szél, és havazni is kezdett. A látási viszonyok csökkentek, és a fehér ködből már fel-feltűntek az első visszafelé tartó csapatok. Lassan eljött az ideje, hogy mérlegeljünk: menjünk tovább, vagy forduljunk vissza? Az előrehaladás mellett döntöttünk, ami azért elég merész elhatározás volt a részünkről, tekintve, hogy alig láttunk 10 métert előre. A hóesés szerencsére nem volt nagyon sűrű, a szél sem volt veszélyesen erős, egyedül a hófelhő köde volt igazán zavaró. A döntésünket az is befolyásolta, hogy a visszafelé tartó csapatok nyomai még jól látszottak, az útvonal könnyű volt, nem igényelt kötélbiztosítást, így a tempónkat sem lassította és volt nálunk GPS! Felkaptuk kesztyűinket, síszemüvegeinket és a kapucnikat fejünkbe húztuk. A mögöttünk jövők visszafordulhattak, mert később már nem találkoztunk velük. Nekünk egész sima utunk volt, a meredekebb, csúcs alatti szakasznál viszont jegesedést tapasztaltunk és muszáj volt felcsatolni a hágóvasakat. A csúcsnál egy kicsi pár méteres, sziklás, jeges gerincen kell felmászni a keresztig. Itt azért óvatosan mászkáltunk, nehogy megcsússzunk. Lefelé menet jó hasznát vettük a GPS-nek (lehetőleg mindig legyen kéznél a készülék és tartalék elem is): a kitaposott ösvénynek már nyoma sem volt, a saját nyomainkat sem találtuk sehol, így a rögzített útvonalat követve jutottunk le a hegyről, anélkül, hogy belegyalogoltunk volna egy leszakadásba. A sípályáknál már jók voltak a látási viszonyok és az idő is enyhe volt. Azért itt is észlelhettek valamit a fenti időjárásból, mert a pályák már üresek voltak, csak a ratrackok dolgoztak. Időnk kivételesen volt bőven, így játszhattunk jégcsákányainkkal a jeges hófalon, és a felvonó, azaz földalatti fogaskerekű tetejénél található jégbarlangban is barangolhattunk egyet.

Következő napokra azt terveztük, hogy ha lenne egy stabil 2-3 napos jó idő, akkor megmásszuk a Monte Rosát, legalábbis a csapatunk tapasztaltabb párosa. Sajnos az idő nem kedvezett ennek a tervünknek, de így is tartalmasan teltek a napok. A fiúk kipróbálták a Monster scooter nevezetű hegyi rollert, találtak a közelben egy ferrátát, a Sass Fee felől folyó hegyi patak, a Feevispa mély völgyében. Mivel hoztunk magunkkal ferráta felszerelést, „ki tudhatja” alapon, most kaptunk az alkalmon. Szépen kiépített kalandpark útvonalnak bizonyult, létrákkal, logó farönkökkel, függőhíddal. Mint utóbb kiderült mi a kalandpark közepénél indultunk (egy hegyi kápolnától) így vissza kellett fordulnunk, mikor feljutottunk a saas feei híd közelébe (innen indult volna a kalandtúra, amihez vezető is jár). Semmi gond, mert könnyű, és élvezetes volt a mászás. Lentebb egy kisebb hídnál lementünk a patakmederbe sárga golflabdákat szedni, ekkor tapasztaltuk meg, hogy miért írták ki mindenhol, hogy ne tartózkodj a patakmederben. Egyszer csak az egyikünk hátranézett és elkiáltotta magát, hogy futás kifelé, mire hátranézve láttuk, hogy zubog le a víz a közeli kis zúgón. Fejvesztett menekülésbe kezdtünk, szerencsénkre a vízáradat nem jött olyan sebesen, mint vártuk. A már említett kis hídnál folytatódott a kalandpark alsó szakasza. Persze ezt is megnéztük. Az eleje és a vége egy drótköteles csúszás lett volna, amihez nem volt megfelelő felszerelésünk, így csak a közbenső létrákat és függőhidat próbáltuk ki.
Délután pedig elsétáltunk Saas Almagellbe, ahonnan indul egy kellemes hegyi sétaút, az Erlebnisweg függőhidakkal tarkított ösvénye.
Akadt még egy szép napunk, viszonylag sok napsütéssel, ezért kihasználtuk, hogy megmásszunk még egy négyezrest.

Breithorn (4164m)

Kora reggel kocsiba ültünk és Täschbe utaztunk. Egy olcsóbb, kicsit sáros parkolóban hagytuk a kocsit és a kis hegyi ösvényen elsétáltunk Zermattba. Szerencsére az időnkbe belefért, így megspóroltuk a vonat árát és nyugodtan szétnézhettünk a völgyben. Sajnos a sok felhő miatt a Matterhorn csúcsa elrejtőzött előlünk. Már majdnem dél volt, mire Zermattba értünk a Matterhorn felvonóhoz (Mischabel-Matterhorn 85 CHF). Nem akármilyen felvonózás volt ez, hatalmas magasságokba vitt a szerkezet minket, míg útközben méretes gleccserekre láttunk rá. A Klein Matterhornról (3883m) eléggé felhős, kicsit szeles időben indultunk neki a csúcsnak. Nem mi voltunk az egyetlenek, akik ilyen későn indultak. Ez részben köszönhető annak, hogy nagyon népszerű ez a csúcs, igen könnyű mászásról van szó, kb. 3,5 óra alatt oda-vissza megtehető, és a Matterhorn mászók előszeretettel használják akklimatizációs túraként. A felhős idő miatt hanyagoltuk a naptejet, aminek persze szép kis leégés lett az eredménye, hiszen az erős sugárzás a felhőkön is áthatolt. Hágóvasban, biztosítás nélkül másztuk meg a hegyet, kellemes séta lett volna, ha nincsenek azok a viharos széllökések, amik egy-egy lépésnél majd fellöktek minket. A csúcs itt is egy kis gerincen volt, itt már-már négykézláb közlekedtünk a széllökésektől való félelmünkben.
Visszaérve a felvonóhoz, még szerencsésen fel tudtunk menni a Klein Matterhorn csúcsára épített kilátóba, ahonnan láthattuk, a hegyet, amit megmásztunk, a Breithorn felhőkbe takarózó csúcsát.

Hazafelé Magyarországra még betértünk Liechtensteinbe is, ha már ott vitt el az utunk mellette, és rövid sétát tettünk a fővárosban, Vaduzban. Benéztünk az ingyenes postamúzeumba és felsétáltunk a kastélyhoz is egy kis tanösvényen. A kastélyt csak kívülről lehet megnézni, ugyanis a hercegi család ott lakik, turistákat nem fogadnak.
Konklúzió: Mások leírásait olvasgatva és saját tapasztalatunk alapján elmondhatjuk, hogy kétféle mászási „mód” között érdemes mérlegelni. Az egyik a lustább és fizetősebb, viszont időhiány esetén (pl.: rövid szabadság) előnyösebb, mikor felvonóval megyünk a lehető legmagasabbra és csak onnan másszuk meg a csúcsokat. Fontos, hogy már a felvonó indulása előtt ott toporogjunk a kiindulási ponton és az első felvonóval menjünk is fel. Így is rövid a mászási idő, szinte biztos, hogy már felhős lesz a csúcs és nem tudunk onnan fotózni, valamint a felgyülemlő felhők kellemetlen meglepetéseket is hozhatnak magukkal, amik visszafordulásra késztethetnek. Ennek a verziónak még drágább, de biztonságosabb változata az esti felvonózás, hüttében (menedékházban) alvás és korai indulás.
A másik lehetőség az olcsóbb és mászósabb, valamint fotósbarát: csak félig, vagy egyáltalán nem felvonózni, hanem megmászni a hegyet a csúcstámadás előtt este hüttében, vagy magashegyi sátorban aludni és kora reggel indulni a csúcstámadásra. Ezzel a változattal jó esélyünk van tiszta, napfényes csúcsfotókra és az idő sem szorongat úgy. Persze a sátrat felcipelni még a súlyt szétosztva sem kis feladat. A felszerelés felesleges részét a hüttében lehet hagyni a csúcstámadás idejére.