Székelykő, Tordai-hasadék, és a Túri-hasadék

Még előző nap este a társaság összegyűlt a debreceni "főhadiszálláson", így egy rövidke alvás után 29.-én szombat reggel 5 órakor el is indultunk. Torockóra, amely mintegy 280 km-re távolságra fekszik Debrecentől. Az útvonalunk: Debrecen - Berettyóújfalu - Ártánd - Nagyvárad - Bánffyhunyad - Kolozsvár - Torda - Torockó volt. A határon könnyen átjutottunk, de a nagy forgalom és a rossz útviszonyok miatt több mint 5 órát vett igénybe, míg elértük a szállásunkat, a Gyopár Panziót és Kempinget. (Romániában van jó pár őrült autós, minél erősebb kocsija van, annál frontálisabbat akar ütközni. Nem árt vigyázni velük, lassan járj, tovább élsz!) Miután elfoglaltunk szállásunkat, azaz felállítottuk a sátrunkat, dél körül indultunk neki Székelykő fehérlő mészkőszikláinak. Torockó központját érintve, a kék kereszt-jelzésen haladtunk a hegyet kettéosztó nagy bevágás felé, ahol egy kissé meredek, olykor omladékos terepen vezet fel a hegyre a turistaösvény. Habár lentről mészkőszikláknak látszik az egész, fent már jól látható, hogy a hegy ÉK-i részét egy vulkanikus eredetű tufás kőzet alkotja. A kötelező csúcscsoki, csúcsfotó és egy paplanernyős felszállásának végignézése után a gerincen folytattuk az utunkat dél felé. Itt hivatalosan nincs kijelölt ösvény, de többen erre mentek, így mi is megpróbáltuk. A Székelykő déli vége felé egy füves, első látásra kissé meredek lejtőn ereszkedtünk alá Torockószentgyörgy irányába. A hegy aljában egy kecskecsorda legelészett, pár haragos kutya és egy pásztor kíséretében. E derék ember pár cigaretta ellenében megmutatott két ma született kecskegidát, akik még alig álltak a lábukon, csak bukdácsoltak a fűben. Visszafelé meglátogattuk Torockószentgyörgyöt, ahol feltöltöttük sörkészleteinket, és innen indultunk vissza Torockón keresztül az éjszakai szállásunkra.

Másnap ismét csodálatos napsütésre ébredtünk. Bár egy kicsit hideg volt, de az éjszakai fagy elmaradt (személy szerint én a GR-emben kiválóan aludtam). A mai program a Tordai-hasadék volt. Kocsival elmentünk Mészkőig, onnan egy félig föld, félig aszfaltúton közelítettük meg a hasadékot. A kocsit fennhagytuk a szemben lévő hegyen két bódé mellett, majd gyalog mentünk le a völgybe, ahol a románok éppen hétvégi sziesztát tartottak. Ez abból áll, hogy a hasadék előtti füves területre beállnak az autóikkal, nyílt tűzön különféle húsokat sütnek, és közben ordíttatják a magnójukat. Egyfajta sajátos verseny folyik, az a cél, hogy ki tud a motorháztetőre nagyobb hangfalat kitenni, illetve kinél ordít hangosabban az a zeneszerűség, ami engem valamiféle indiai népzene és modern könnyűzene keverékére emlékeztet. A zaj elől a Hasdát-patak mentén menekülünk be végre a Tordai-hasadékba, illetve csak menekültünk volna, ugyanis belépő gyanánt 3 leit kellett leszurkolni koponyánként. Ezért talán annyit tesznek, hogy a szemetet néha összeszedik, mivel kevésbé volt szemetes ez a patak, mint másfelé, ahol volt szerencsém megfordulni. Egyébként itt az a népszokás, hogy a falvakban, mivel nincs szemétszállítás (ami pénzbe kerül), eltüzelnek mindent. A műanyag flakonok azonban nagyon kormolnak, így azokat előszeretettel dobják a vízfolyásokba, mondván majd elviszi a víz. Ennek megfelelően az Aranyos-folyó part menti területe telis-tele van szeméttel, talán jobb oda se nézni, mint tudjuk, amit nem látunk az nincs is. A hasadékban egy sziklából kivágott ösvény vezet végig, amelyet, még a '48-49-es szabadságharc után az osztrák hadsereg épített ki. Az útat természetesen már sokszor elvitték az áradások, de ennek megmaradt részein valamint 4 hídon keresztül lehet átmeni a hasadékon. A 4. híd mindkét oldalán egy-egy barlang van - ezek a Kis- és Nagy-Balyika-vár nevet viselik -, amit a bátrabbak felderíthetnek. Nemcsak tatárok és egyéb martalócok, hanem eső elől is jó menedékek lehetnek, bár a bejáratukat egy meredek és csúszós ösvényen át lehet elérni, melyek eső után lehetnek igazán izgalmasak. A hasadékvölgyből kiérve egy erős kaptató következett jobbra, ugyanis fel kell mászni az eddig mellettünk álló sziklák tetejére. Felérve láthattuk meg igazán, hogy milyen nagy kiterjedésű is ez a hasadék. Egy órás séta következett a füves bokrokkal tarkított sziklatetőn, közben különböző tavaszi virágok pompáztak, valamint kék fülű gyíkok sütkéreztek a köveken. Aki felmegy, az mennyen le is, tartja az ősi turista közmondás, így mi is ezt tettük a hasadék végét elérve, azonban itt megint megütötte a fülünket a fentebb említett ricsaj a természet lágy ölén. Szerintem a környék növény- és állatvilága vagy már elköltözött, vagy füldugót rendszeresített a hétvégékre. Délután 2 órára meg is jártuk, így maradt egy kis időnk, hogy Torockószentgyörgyön megnézzük, az előző nap még csak távolról megcsodált várromot. Elvileg a XIII. században épült, a történeti források szerint a Thoroczkay-család építette. A faluból, ha fel akarunk menni ekkor meg kell kerülnünk az egész hegyet, ugyanis a bejárat a másik oldalt van. Első ránézésre, az ember egy füves dombot lát, olyan mintha azon lenne a vár, de ez csak a látszat. Igazából a mögötte álló sziklán van, de az csak jóval közelebbről derül ki. A vár egy több termes lakórészből, egy toronyból és az ezeket összekötő kb. 5 méter széles fallal védett "folyosóból" áll. A vár kicsi, de a kilátás valóban kiváló, belátható a völgy nagyobb része, Székelykőtől egészen a Gyertyánosi-hasadékig.

Az utolsó napra több terv is született, de végül a Túri-hasadék mellett döntöttünk. Ez a Tordai-hasadék közelében fekvő, de jóval kisebb képződmény, elvileg 2 óra alatt bejárható. A térkép alapján jobbnak tűnt az északi végén megállni, de mint kiderült, itt egy külszíni kőbánya található, a másik oldalt van az igazi bejárat. Habár a térkép turistaösvényt jelez, a magas vízállás miatt nem lehetett volna száraz lábbal végigmenni, így félúton ki kellett másznunk a hasadék tetejére, ahol már birkalegelők vannak. A hasadék szélén mentünk végig egészen a másik bejáratot szegélyező sziklák tetejéig, ahonnan az előző napról már jól ismert látvány fogadott bennünket. A szieszta lent folytatódott, annyi különbséggel, hogy ide nem hallatszott fel a zaj. Kicsit csalódottan mentünk vissza a kocsihoz, és mentünk tovább a következő tervezett megállóhelyünk felé, Körösfőre. Ezt a falut már idejövet kinéztük, mivel az útmentén végig kirakodó vásár volt. Itt főképpen helyi népművészeti tárgyakat árusítanak, mi is megálltunk szétnézni. Egy órányi nézelődéssel, valamint pár szuvenyirrel gazdagabban vettük Magyarország felé az irányt, hiszen a csapat nagyobbik része Miskolcról érkezett, és ők is szerettek volna emberi időben hazaérkezni.

Résztvevők: Nicole Dekuysscher, Veres János, Németh Norbert, Cséke László

, 2006. május 17.

További képek: