Szlovák Paradicsom télen - 2. menet

Ez a kirándulás tulajdonképpen a 3 héttel ezelőtti téli Szlovák Paradicsom túra folytatása. Szombaton már 6 óra előtt elindultunk Miskolcról, hogy legyen időnk a Pari szívében lévő Sólyom-völgyet (Sokolia Dolina) bejárni. Csingó (Cingov) felől közelítettünk, előbb a Hernád-áttörés, majd a Fehér-patak (Biely potok) völgye mentén. A Sólyom-völgyben van a Szlovák Pari legnagyobb vízesése, amely eléri a 75 métert, de található itt több kisebb vízesés is. Az út első szakasza viszonylag jól kitaposott volt, köszönhetően a jégmászóknak, akik a mi ideérkezésünk előtt már elfoglalták a befagyott vízeséseket. A vízeséseket vastag jégpáncél fedi, olykor ráfagyva a létrákra is, így járhatatlanná téve azokat. (Ezeket a részeket ki lehet kerülni, de egy csapatnak egy csákányt mindenképpen érdemes vinni.) Azonban a völgyön túl, már térdig, sőt combközépig érő hó fogadott bennünket, ami jócskán megnehezítette a haladásunkat. Ugyan volt valamennyi nyom, de a menetidők így is másfélszeresre nőtt. Az utunk visszafelé a Vörös kolostor (Klastorisko) romjai mellett vezettek el, itt álltunk meg pihenni, illetve elpusztítani a maradék szendvicseket, amiben egy helyi macska is jelentős szerepet vállalt. Azonban közeledett az este, és sietősre vettük a figurát. A Tamásfalvi-kilátó alá vezető lejtős hegyoldalt, már meglehetős félhomályban tettük meg, sikeresen leküzdve a sunyin, a hó alatt megbúvó csúszós, jeges szakaszokat. A parkolóhoz visszavezető út, már fejlámpafény mellett, de a jó iramú gyaloglással telt.

Vasárnapra egy rövidebb túrát terveztünk, hogy még időben hazafelé vegyük az irányt. Ezért célpontként a Nagy Szokol (Velky Sokol) szurdokvölgyét szemeltük ki, amelyre a térkép alapján kb. 6 óra menetidőt számítottunk. Nos ez súlyos tévedés volt a részünkről. A kocsiút a hótól csak Pila-ig volt eltakarítva, mi is itt hagytuk a kocsikat. Már az út elején kiderült, hogy a csak hóval fedett régebbi nyomok vannak, illetve egy pár túrasíelő ment előttünk, így a túra egy kicsit kalandosabbnak ígérkezett. A néhol combközépig érő hó ellenére, gyorsan elértük a völgy bejáratát. A völgyben két kisebb vízesés van, a nagy, ami 7 méteres és kicsi, ami 8,5 méteres. (A két minőségjelző, itt nem a vízesés magasságára, hanem a szélességére vonatkozik.) Sajnos a bő vízhozam több helyen is elvékonyította a jeget, így a jégmászási terveink kútba estek. Azonban nem volt okunk szomorkodni, hiszen ez a Szlovák Paradicsom Nemzeti Park legszebb völgye, nemcsak nyáron, de most télen is. A téli száraz levegőnek, valamint ősszel a fákról lehullott leveleknek köszönhetően, a sziklafalak jobban beláthatóak. Beljebb a szurdokvölgyben a függőleges sziklafalakról lelógó hónyelvek között vezetett az utunk. Több kisebb lavina gördült le a közelünkbe, és a lejtőn leszaladó nagyobb hódarabok, meghízva hócsigaként gurultak a lábunk elé. A szurdokba becsúszó hó miatt, sokszor méterekkel magasabban haladtunk a nyári ösvény tetején összegyűlt havon. Kiérve a völgyből a mély hóban csalódottan vettük tudomásul, hogy még mindig felfelé visz az utunk. Vártuk minden emelkedő után, hogy most fogunk végre a hol emelkedő, hol süllyedő hegygerincről letérni, de ez nem igazán akart bekövetkezni. Az erdőben időről-időre kis tisztások bukkantak fel, ahol a korábbi hófúvások derékig érő havat halmoztak fel, ezek különösen nehézzé tették a továbbhaladást. A gerincet elhagyva, már könnyebben járhatóvá vált az ösvény, és fáradtan, de törve nem érkeztünk vissza az autónkhoz. Az előzetesen 3 órásra becsült visszaút, végül több mint 5 órára jött össze.

Résztvevők: Józsáné Rási Andrea, Józsa István, Selján Éva, Veres János, Krómi Zoltán, Cséke László

, 2006. március 19.

Képek: