Szlovák Paradicsom télen

Ez is egyike volt a könnyű kis hétvégi túrák egyikének, mikor elugrunk a közeli hegyekbe - most például a Szlovák Paradicsomba -, hogy a szabadban lehessünk és megmozgassuk tagjainkat az egész hetes ülőmunka után.
Szombat reggeli hat órás indulással Miskolcról egy óra alatt a határnál voltunk (Bánréve), majd Tornalja - Pelsőc - Csetnek - Dobsina - Dedinki tó - Igló útvonalon érkeztünk meg Szepessümegre, ahol lefoglalt szállásunk volt a barátságos Tina fogadóban. (400 korona/éjszaka/fő reggelivel, kettő-három ágyas szobák kis konyhával, saját zuhanyzóval, egy család üzemelteti, az apa tűrhetően beszél magyarul, a lányuk pedig alapszinten angolul)
Első napi túra időhiány miatt (kis eltévedés vitte el az időt) a Hernád áttörés Keleti része volt a Tamás falvi kilátóig. Kellemes, könnyed túra, mely Cingovtól indul. Így február végén kellően havas és főleg jeges volt a terep. Az ösvények járhatatlanok a merő jégtől, így inkább az ösvények mellett haladtunk, illetve a hegyoldal úttalan terepein másztunk fel, kerülgetve a turistautat.
Második napi túránk már kicsit más terepen indult, mint a tegnapi, mert egész este esett a hó, szerencsére csak kis pelyhekben. A hóesés folytatódott napközben is, így kellemes havas túrára indultunk a kiadós reggeli után. Az autót a podlesoki kemping előtti parkolóban hagytuk és nekivágtunk a Suchá Belá vadregényes ösvényének. A képek magukért beszélnek. Talán ami nem látszik rajtuk, hogy a hó alatt mindenütt jég bújt meg, volt ahol ez egyszerűsítette az átkelést, mondhatni vízen jártunk, máshol viszont nagyokat lehetett esni a csúszós létrafokon. Visszafelé már csak kellemes séta az út a havas turistaúton, bár itt is leselkedett ránk néhány alattomos jégfolt a hó alatt.

Túráink útvonala

, 2006. február 26.

Képek: