Reggel gyorsan haladtunk a hegyi erdőben, az út sáros és helyenként csúszós, de más nem igazán zavarta haladásunkat.
11 órára lent is voltunk a Mweka Gatenél, ahol a teherhordók elmentek mosakodni, mi pedig szépen várakozhatunk a
regisztrációra és a Kilimandzsáró megmászását bizonyító oklevelünkre. A kapuhoz feljött ugyan pár kisebb terepjáró,
de természetesen a mi kisbuszunk lejjebb várt ránk kb. egy kilométernyire. Nem a gyaloglással volt a baj, bár arra
is ráunhat az ember 6 ilyen nap alatt, hanem a rengeteg árussal, akik elleptek minket, mint a legyek és minden
vackot megpróbáltak ránk sózni. Egy üdítő pillanat volt, amikor az út közepén egy kaméleon sasszézott át,
és megálltam lefényképezni. Érdekes módon ezt szépen megvárták, majd folytatódott minden tovább. Kisebb házikók
közé érkeztünk, ahol végre megpillantottuk az iroda egyik alkalmazottját
(Alexanderként mutatkozott be, de mi csak
le Sanyiztuk), és bemenekülhettünk a kocsiba. Aki azt hiszi, hogy végre megmenekült, az nagyon téved, továbbra
is kopogtatták az üveget, amíg végre el nem indultunk. Egyébként nagyon drágán adtak mindent, hosszasan kellett
alkudozni, amíg egy elfogadhatónak tűnő árat sikerült kialkudnod. Ha utad egykor elsodor Kenyába, Nairobiba és
ott meglátod, milyen árakkal dolgoznak az indiai üzletekben, akkor rendesen átverve érzed majd magad. Akkor rájössz,
hogy Tanzániában egy negyedórás alkudozás után jobb esetben 2-3-szorosát, rosszabb esetben 4-5-szörösét fizetted ki
a kenyai árnak.
Összeségében, ahogy az unokatestvérem fogalmazott: "a Kilimandzsáró egy nagy Tokaj hegy". Megmászásához semmiféle
technikailag előképzettség nem szükséges, csak állóképesség és megfelelő aklímatizálódottság. Egy 6-7 napos túra,
egy majdnem 6000 méteres hegyen, bátran ajánlom minden elszánt trekkingezőnek.
A túra résztvevői: Cséke Beatrix, Erdei Szabolcs, Marx Norbert, Makleit Nándor, Makleit László és Cséke László