Másnap indultunk „hazafelé” Torontóba. Három napot és két éjszakát hagytunk az útra, s mivel Banfftól eléggé eltávolodtunk északra (több mint 300 km), ezért úgy gondoltuk, hogy lesz idő pár helyre beugrani. Nagy szomorúsággal vettük tudomásul, hogy sokféle állatot nem sodort elénk a sors, de mindezt kárpótolva a legvalószínűtlenebb helyen, a Sunwapta-hágóban egy csapat kőszáli kecskét hozott elénk, kisebb forgalmi káoszt is okozva. Az egyikük ugyanis az úton nyargalászott, így a meredekebb oldalon hágóba felvezető úton mindenki leállni kényszerült. Biztosan örültek, hogy ilyet is láthattak, de annak is, amikor a meredeken egymásra csúszás nélkül el tudtak indulni. Beérve Banff N. P.-be meglestük a Peytó Lake-t, eléggé sok képeslapon is szerepel. Két busznyi ember volt mér egy kis kilátóhelyre bezsúfolódva, de kulturáltan hagytak mindenkit
fényképezni, kiálltak amennyire lehetett a látképből. Mire visszamentünk a kocsihoz, újabb két busz érkezett. Az utazási irodák azért is szeretik annyira, mert a felső parkolótól gyalog alig kétpercnyire van, és tényleg érdemes megnézni. Mint mostanra már megszokhattuk, egy gleccserrel kezdődő völgyben, összegyűlik az olvadékvíz és egy tavat alkot, melynek különleges azúrkék színe van, háttérben hegyekkel. A recept ilyen egyszerű, otthon mindenki kipróbálhatja. Átmentünk Calgary-n, idő hiányában kihagytuk a belváros, mert várt ránk Drumheller, a dinoszauruszok földje. Ez a rész az ún. badland (magyar megfelelőjét nem is igazán tudom), ahol a csapadékvizek érdekes eróziós formákat hoztak létre. Vetettünk egy pillantást a Horseshoe kanyonra, majd végignyomultunk a városkán, hogy megtaláljuk a Royal Tyrell Museumot. Az eróziónak köszönhetően nagyon szépen láthatóak és elkülöníthetőek az egyes földtani rétegek. Ezek között tárták fel a legtöbb itt kiállított dinoszaurusz maradványt, persze vannak máshonnan származó csontok, vagy azok másolatai. A kiállítás különlegessége az, hogy a manapság felkapott (divatos?) dinoszauruszok, teljes csontvázai kerülnek bemutatásra, pl. látható egy T-rex teljes csontváza is.
A múzeum különbözik a Magyarországon megszokottól, egész napos programokat kínál az oda látogatóknak, külön a gyerekeknek. Persze mindezért súlyos dollárokat kell fizetni, tehát aki végig szeretne próbálni mindent, annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia. A belépés után, aki rászánja az időt, végignézheti interaktívan a föld jelenlegi felszínének a kialakulását, majd a tárlat végigvezeti a különböző földtörténeti korszakokon, bemutatva azok jellemző élőlényeit kövületekben. Egy következő teremben, a néhai tengerekben kialakult már kihalt lényeket mutatják be, színes modellek, fény- és hangjáték segítségével. Meghökkentőnek és látványosnak mondható, térbeli kiterjedésben is látni ezeket. Üvegfallal elválasztva, betekinthetünk a kulisszák mögé, ahol az őslénykutatók dolgoznak, konkréten egy preparáló műhelyt láthatunk, ahol valóban dolgozni szoktak, persze
nem ebben a késői órában, amikor mi ott jártunk. Mellesleg nyáron, szezonban este 9-ig nyitva vannak, lehetne mit tanulni az itthoni múzeumoknak. Sok teljes csontvázmásolat van kiállítva a különböző korszakokból (pl.: stegosaurus, triceratops, tyrannosaurus rex, stb). Természetesen egy állandó tárlat foglalkozik az első dinoszaurusz vadászokkal, a tudományág megalapozóival, és munkásságukkal, amire a múzeum épült. A kiállítás rendszere nagyon jól van felépítve, időrend szerint haladunk végig a tárlatokon, átfogó képet tud nyújtani a földtörténeti időszakok legfontosabb élőlényeiről.
A múzeum látogatás után megkezdődött a még viszontagságosabbnak ígérkező visszaút. A 8 napi túrázástól fáradtan vágtunk neki a Trans Canadian Highway-nak. Távozásunkkor söpört végig egy erős záporokkal kísért időjárási front, azt követve haladtunk keletre az úton. A front elhaladtával, éjszakára teljesen kiderült az ég. Ennek a szerencsés véletlennek, és az éberségnek volt köszönhető, hogy éjjel 2 óra körül tanúi lehettünk ez északi fény kb. 2 perces táncának az éjszakai égbolton. Régi vágyam volt, hogy lássam az északi fényt, és amikor már jelentősen elhagytuk északot, ahol sokkal kevésbé számíthattunk rá, ott jelent meg.
Ami elromolhat, az el is romlik szól a hírhedt mondás, ennek megfelelően nem élet az élet, ha a kocsi nem döglik meg. Torontótól 300 km-re a hűtővizünk elkezdett
túlmelegedni, és hiába vetettük be a régi cselt,
hogy az ablakot le a fűtést bekapcsoltuk, le kellett állnunk. Az indulás előtt a szerelő végigellenőrizte a kocsit, szó telefonos segítséget kértünk. Lassan kiderült, hogy a 8000 km alatt amit megtettünk a motor megette az olajat, ezt kellett pótolni. Mire kiderítettük hogy milyen márkájú és típusú olaj kell (természetesen nem lehetett a benzinkútnál kapni, ahová nagy nehezen elvergődtünk), eltelt még egy óra. Végül a kapható típusazonos szintetikus motorolajat tettünk bele, úgy is cserélni fogják a következő szervizen. A kényszerű leállások miatt este 9 óra körül értük el Richmond Hill-t. Az utolsó két napra hagytuk Torontó belvárosát vele a CN Tower-t, és a kihagyhatatlan Niagara vízesést. A reggeli indulás majdnem déli lett, mire összeszedtük magunkat. A helyi közlekedést választottuk, egy városrészeket
összekötő busszal, majd metróval mentünk kb. 1,5 órát,
de végül beértünk a felhőkarcolókkal teli belvárosba. Kis városnézés, boltozás után, a CN Tower-t vettük célba.
Torontó belvárosában található, és ez a világ legmagasabb tornya. De ha figyelembe vesszük a toronyházakat is, akkor is előkelő 5. helyet foglalja el. Mondanom se kell rengetegen voltak, ráadásul megijesztettek minket, hogy több mint egy órát kell várakozni csak a liftig. Volt egy ingyen jegyünk, és ha lúd legyen kövér, a gyorsabb expresszlifttel felmentünk a kilátóba, majd egy következő sorakozás és liftezés után a Skypod-ra (35,47 CAD / fő). Legalább elmondhatom itt is jártam arra az esetre, ha leomolna, vagy felrobbantanák a terroristák. A kilátás tényleg elég jó, be lehet látni a várost, a felhőkarcolókat felülről, a szigetet, és az Ontario tavat, a túlpartra sajnos nem lehetett átlátni. Ha valakinek sok ideje van, az gyalog ingyen felmehet, lehet hogy egyszer kipróbálom… No, legalább kipipáltuk Kanada és Torontó híres látványosságát, igaz a végére kicsit belefáradtam a tömegbe és a rohangálásba. Még bolyongtunk egy kicsit a városba, majd a metrózás után, Judit férje Farzad elénk jött (addigra a kocsi megjárta a szervizt) és meghívott minket egy kisebb vacsorára. Ez volt az utolsó esténk, hisz másnap ilyenkor már a repülőn fogunk ülni.
Korán reggel indultunk, hogy az utolsó nap lássuk a kihagyhatatlant, a Niagara Falls-t. Ez nemcsak egy vízesés, hanem egy város neve is, mindkettő a Kanada-USA határon fekszik. Ha a CN Towernél sokan voltak, akkor itt rengetegen. A belvárostól távolabb eső parkolóban álltunk meg, amely félig üres volt, mégis a part menti sétány már tele volt emberekkel. A főutcán vagy szuvenyírbolt vagy kísértetkastély található, ezek mellett elhaladva jutottunk ki a folyó partjára. Tettünk egy hajóskirándulást a vízesés lábához (Maid of the Mist néven fut), igaz otthon is tudok zuhanyozni. A lezúduló nagy mennyiségű víz egy része szétpermeteződik, egy kis széllel kombinálva esőszerűen ömlik a sétányra, és a sétahajókázókra, de a hajón nincs hova elmenekülni. Szerencsére esőkabát jár a hajójegyhez, de így is kaptunk eleget belőle. Kicsit elázva szétnéztünk a sétányon,
ahol 200 méteren belül kb. 3-4 magyarul beszélő családba botlottunk bele. Mondták, hogy sok kinn a magyar, de hogy ennyire?! A nézelődés után visszaindultunk Torontóba, ahol még volt időnk a repülőgép indulása előtt, hogy az Ontario Science Center-be beugorjunk. Ez egy 3D-s mozi a félgömb alakú tetővel, mely egyben vetítővászon is, mint a Planetárium, csak fejlettebb technikával felszerelve, és változatosabb előadásokat játszanak. Az előadás díja nem sokkal több, mint mifelénk, a felnőtt jegy 10 CAD, a gyermek 5 CAD. Kb. 2 havonta kapnak egy új általában ismeretterjesztő jellegű filmet, és nem ugyanazokat játszák évekig. Két 45-50 perces vetítésre volt időnk, egyik a szabad merülésről (Ocean Men), a másik a szabadesésről (Adrenaline Rush). Nem maradt más mára hátra, mint a repülőtér. Fájó szívvel hagytuk itt, ezt az érdekes országot,
ahol sok szép emléket találtunk, igaz ugyan, hogy a pénztálcánkat is leapasztotta. A repülőút viszonylag hamar megtörtént, éjjel utaztunk és a sok fáradalom megtette a hatását, szinte végigaludtuk az egész utat. A plusz 6 órás időeltolódást, viszont még vagy 3 napig éreztük.
Vissza a kanadai túra programjához.
